Menü

VILÁGELSŐ LETT KÍNA

2017. október 25
1873
első a megújuló energia termelésben

Kína szerepe a megújuló energia termelésében, illetve felhasználásában az elmúlt évek alatt rengeteget fejlődött. Hatalmas naperőműveket építettek, amelyek igazán sok zöldenergia előállítására képesek.

Megelőztek mindenkit

Ezeknek az újításoknak volt köszönhető többek között az is, hogy Kína megelőzte az Amerikai Egyesült Államokat, így átvette a vezetést a megújuló energia termelésében és felhasználásában. Az immáron világelső Kína a 2016-os évben győzedelmeskedett. Kína a globális energiafelhasználás többségét teremtette elő, becslések szerint körülbelül 40 százalékot, ami több, mint az OECD tagországok megújuló energia felhasználása együttesen. Az eredmény magáért beszél.

Nemcsak napenergiában jók

Nemcsak a napenergia felhasználásában jeleskednek, hanem a víz és atomerőművek építésének köszönhetően ezeken a területeken is. Ráadásul még az ország szén-dioxid kibocsátása is csökkenő tendenciát mutat. A javuló tendencia hatalmas előrelépést jelent az országnak.

További befektetések lesznek

2020-ig jelentős milliárdokat készül befektetni Kína az alternatív energetikai megoldásokba. Céljuk természetesen az, hogy növeljék a megújuló energia termelését és felhasználását, továbbá Kína elmozduljon egy környezetbarát irányba, amely csak kellő tudatossággal lehetséges. A befektetések főként új erőművek építését jelentik, így egyre több energiát tudnak majd újrahasznosítani.

Napelem, rendszer, ár: ha Kína tovább növeli a zöldenergia felhasználását, az kellő löketet adhat más, nem csupán ázsiai országoknak, hogy beszálljanak a versenybe. Minél többen használjuk majd a megújuló energiát, annál olcsóbban juthatunk majd hozzá. Így nemcsak környezetbarát országgá válhatunk, de a napelem rendszer ára is pénztárca barát lesz. Az energiatermelés fontossága napjainkban egyre súlyosabb kérdéseket vet fel, azonban reméljük, hogy a zöldenergia megfelelő felhasználása már a közeljövőben elkezd beszivárogni a mindennapokba. A tudatos energiafelhasználást ugyanis nem lehet elégszer hangsúlyozni!

címkék: