Menü
  • lakásfelújítás napelem rendszer 2018
    2018. június 30
    848
    Nyíregyháza a globálsugárzást tekintve igen kedvező pozícióban van. Ez azt jelenti, hogy egységnyi sík, horizontális felületre a tejes sugárzásból egységnyi idő alatt érkező energiamennyiség igen magas. A város előnyére kovácsolható még az is, hogy az ország egyik legderültebb területeként tartják számon.
  • csökkentse kiadásait napelem akcióval 2018-ban is
    2018. június 21
    359
    A KSH felmérése szerint az elmúlt 16 évben (2000-2016) egy normál háztartás évi villamosenergia-fogyasztása 2000-2200 kWh körül alakult. Egy 1 kW teljesítményű napelem rendszer, megfelelő tájolás és dőlésszög mellett (a napsütötte órák száma, a beszerelés feltételei és precizítása is befolyásoló tényező) körülbelül 900-1100 kWh villamos energiát képes éves szinten “kinyerni” háztartásunk számára. Vagyis, nagyjából egy 3 kW-os rendszerrel már fedezni tudjuk energiaszükségletünket.
  • napelem akció 2018 az elektromos takarékosság jegyében
    2018. június 16
    323
    Habár elektromos készülékeink kétségtelenül nagyon sokat fejlődtek a fogyasztás tekintetében, kialakításukban beálló változások miatt azonban továbbra sem szabad megfeledkeznünk a tudatosságról.
  • Napelemek a közlekedésben
    2018. június 08
    302
    A gépjárművek napelemmel való működtetése még mindig óriási kihívást jelent, ugyanis rengeteg energiát emésztenek fel egy-egy út alkalmával téve mindezt nagyon sok megállással és hirtelen elindulással megtűzdelve. A rendszerek hatékonyságához szükséges szabad felület szűkössége még bonyolultabbá teszi a helyzetet.
  • 2018. május 31
    328
    Szeretne spórolni áramfogyasztásán? Szívesen hozzájárulna a negatív környezeti hatások mérsékléséhez anélkül, hogy sötétségbe kelljen burkolóznia esténként, de hezitál a napelem rendszer ára miatt? Akkor itt az ideje pályázni!
  • 2018. május 25
    333
    Döntésnél a napelem rendszer ár mellett a használat komfortossága is górcső alá kerülhet. A napkollektor és a napelem összehasonlítási szempontjai között gyakran megjelenik azok karbantartási igénye. Fontos tisztában lennünk, hogy milyen karbantartási feladatokkal is kell majd leginkább számolnunk.
  • 2018. május 20
    280
    Az utóbbi években a hazai szállodaipar nagyot robbantott. A belföldi turizmus felrázása érdekében visszautasíthatatlan kedvezményekkel kezdték bombázni a kikapcsolódásra és pihenésre vágyókat. A pénztárcakímélő, ámbár feltöltődést és élményeket ígérő ajánlatok megtették hatásukat. A szobák kihasználtsága javult, a költségek azonban továbbra sem mérséklődtek. Ebben a kiélezett versenyben a számokkal való zsonglőrködés egyre nehezebb feladatnak bizonyul.
  • 2018. május 12
    302
    A fosszilis energiahordozók szűkössége, a túlzott felhasználásukból adódó fokozódó környezeti illetve népegészségügyi problémák hatékony megoldásért kiáltanak. A tiszta forrásból származó (vagyis környezetbarát) energiaforrásokat hasznosíthatóvá tevő technológiák ezzel párhuzamosan egyre inkább reflektorfénybe kerülnek. A napelem rendszer ár egyre többünknek kerül kitermelhető közelségbe. Az alternatív energiaforrások legjelesebb képviselői között ott vannak a napelemek -, illetve a napkollektorok.
  • 2018. május 04
    323
    Földünk egyre zsúfoltabbá válik, a növekvő igények és a szűkösség farkasszemet néz egymással. Az értékes és termékeny területek alternatív erőforrás kitermelésére vagy élelmiszertermelésre való befogása igencsak komoly dilemmává nőtte ki magát az elmúlt években.
  • 2018. április 28
    337
    Miért energiát termeljünk élelmiszer helyett?
    Ez a kérdés új perspektívákat nyithat meg azok előtt, akik nyitottak a változásra és kellő figyelemmel és érdeklődéssel figyelik a jelen megújulását.
  • 2018. április 20
    712
    Aki napelemmel rendelkezik, az tudhatja, hogy ezek az eszközök is bizonyos időközönként tisztításra szorulnak. A napelemre számos környezeti hatás miatt kerülhet többek között vastag porréteg: ha a környezetünkben építkezés zajlik, ha nagyobb forgalmú városban élünk, úgy idővel a levegőbe jutó égéstermékek lerakódhatnak a napelem felületére, emellett számolnunk kell a növények pollenjei, és a madarak piszkával is.
  • 2018. április 14
    527
    A napelem pályázat egy kiváló, korszerű megoldás, amellyel energiát spórolhat otthonának, továbbá védi környezetét is – hiszen a megújuló energiáé a jövő!
  • online napelem rendszer kalkulátor
    2018. március 30
    851
    Igen sokan elgondolkodnak azon a lehetőségen, hogy napelem rendszert telepítsenek a házukra, de ott általában megakad a dolog, hogy nem tudják hogyan is kezdjenek neki. Ki fogja megépíteni a rendszert? Hogyan is megy ez? Mennyibe fog kerülni? Állami támogatást hogyan lehet igényelni? Mire jó a napelem rendszer kalkulátor? Ezekre a kérdésekre adjuk meg most a választ.
  • napkollektor ár családiházakhoz
    2018. március 23
    422
    Miért nem kell nekünk a tiszta energia?

    Ha arról van szó, hogy az emberek miért nem élnek az alternatív energia lehetőségével, ezzel kímélve a környezetet és a tárcájukat, általában ugyanaz a válasz: DRÁGA! Függetlenül attól, hogy napelem, esetleg a szelet hasznosító erőmű vagy napkollektor árról van szó, ez a válasz.
  • napelem pályázat készítés
    2018. március 11
    684
    Míg korábban mindenki úgy gondolta, hogy nem éri meg napelemet használni magánháztartásokban, ezzel szemben ma már ez nem mondható el. Egyre nagyobb számba jelennek meg napelemek és napkollektorok magánházak tetején és nem véletlenül. Például Szeged térségében az utóbbi 2-3 évben majd 400 új háztartást regisztráltak, ahol napelemet használnak.
  • napelem rendszer solarcloud
    2018. március 07
    460
    Az E.ON legújabb innovációs megoldásával felkavarta a napenergia piacot, mivel az első olyan energiavállalattá vált, amely ügyfelei számára energiatárolási megoldást kínál – így búcsút inthetnek az akkumulátoroknak.
  • napelem rendszer pályázat
    2018. március 02
    403
    A Tesla villanyautóit nem kell bemutatnunk senkinek, óriási sikereket könyvelhet el magának a cég.
  • Tesla teherfuvarozás napenergia
    2018. február 26
    432
    Manapság egyre elterjedtebb a napelemkollektorok használata. Mára már jóval hatékonyabb napelemek állnak rendelkezésünkre, amelyek jelentősebb mennyiségű energiát képesek előállítani.Megemlítendő a napelem rendszer ár értékintervalluma egyre kedvezőbbé válik az elmúlt években – nem számít már luxusterméknek.
  • egyéni energiatermelés napelem rendszer ár
    2018. február 20
    461
    A piacot teljesen mértékben a decentralizált termelés és fogyasztók fogják meghatározni – ilyen és ehhez hasonló gondolatokat osztottak meg egymással a hazai energiavállalatok vezérigazgatói az idei Portfolio Energy Investment Forum 2017 rendezvényen.
  • napelem rendszerek Magyarországon elérhető áron
    2018. február 12
    506
    November közepén került beüzemeltetésre Makón. A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó –nak nem ez az első beruházása napelem terén – a már meglévő 50 kilowattos napelemrendszer jó szolgálatot tett, most egy újabb beruházással 456 napelemtáblát telepítettek hozzá, amely így együttesen 117,5 kilowatt energiát biztosít a kórház számára.
  • távhő ökocímke napelem rendszser ár
    2018. február 07
    475
    Ezek a címkék a háztartási gépeken levő matricákhoz hasonlóan arról tájékoztatják a vevőt, hogy az adott szolgáltató milyen színvonalú távfűtéssel rendelkezik. További tájékoztatást nyújt az energiahatékonyságról,a zöldenergia-felhasználásáról és a szén-dioxid kibocsátás mértékéről.
  •  naperőműpiac Magyarországon
    2018. február 02
    470
    Tavaly, év végén zárult a KÁT- kérelmek benyújtása – közel 2400 naperőmű létrehozására vonatkozó pályázat érkezett be, ami 2 gigawatt kapacitásra vonatkozott.Becslések szerint ennek körülbelül 30-50%-a valósulhat meg mindössze.Ez körülbelül 600-900 megawatt energiát jelenthet, ami megfelel a várakozásoknak.
  • 2018. január 31
    493
    Folyamatosan nő azoknak a száma, akik részben napenergia hasznosításával fedezik háztartásuk, intézményük vagy vállalkozásuk áramfelhasználását.
  • Új-Zéland energiában a csúcson! napelem rendszer ár
    2018. január 29
    472
    Új-Zéland a teljesen megújuló energiaforrások útján
    Az elmúlt években is jelentős fejlesztéseket vittek végbe Új-Zélandon – jó úton halad afelé, hogy az energiaszükségleteiket teljesen megújuló forrásokból fedezzék.
  • energia spórolás napelem rendszer ár
    2018. január 22
    492
    Ha az energiaforrásokat pazarlóan használjuk, akkor lényegében mindegy, hogy az energiaárak csökkennek-e. A lakások korszerű energetikai felújításával legalább a felét meglehetne takarítani a jelenleg elhasznált energia mennyiségének.
  • sainsburys led lámpa megrendelés megújuló energia
    2018. január 17
    476
    Saintsbury’s és General Electric együttműködés
    Az éves termelést jelentősen meghaladó megrendelést kapott a nagykanizsai General Electric – az itt készülő LED-es lámpák ugyanis meg sem állnak Nagy-Britanniáig, hogy a Saintsbury’s áruházlánc több száz üzletét világítsák meg az elkövetkezendő három évben.
  • Energy Investment Forum 2017 napelem rendszer ár
    2018. január 08
    558
    2017. november 7-én immár kilencedik alkalommal tartottá meg Magyarország egyik legnagyobb befektetés fókuszú konferenciáját Budapesten.
  • Békéscsaba napelem park rendszer ár
    2018. január 03
    603
    Mintegy 18 milliárd forintos támogatással épül napelem park Békéscsabán, a program része, hogy az így nyert energiával egy multifunkcionális sportcentrum világítását lássák el.
  • eTruck napelem rendszer ár
    2017. december 27
    553
    A zöldenergia felhasználása hazánkban még gyerekcipőben jár bizonyos külföldi országokhoz képest ( Kína, Amerikai Egyesült Államok ). Azonban évről évre számos fejlődés mutatkozik a téma kapcsán. Magyarország most kellően nagy lépést tehetne a megújuló energia felhasználása terén.
  • napelem rendszer kiépítése
    2017. december 20
    517
    Legalább 25 éves időtartamra tervezik azt a napelemes termelőt, amelyet Békés megye és Hajdú-Bihar megye határán állítanak majd fel. A Magyar Villamos Művek Zrt. Körösújfalun építi meg az erőművet.
  • napelem rendszer ár előnyei Magyarországon
    2017. december 11
    589
    A megújuló energia nem csupán gazdasági megfontolásokból lehet kedvező ( hiszen kevesebb áramot kell felhasználni ), hanem a környezettudatosság fontosságában is szerepet játszik. A klímaváltozás egyik fő okozójának ugyanis a szén-dioxid kibocsátást tartják.
  • napelem rendszer ár tévhitek
    2017. december 05
    644
    Amikor a napelemes rendszerekről esik szó egy társaságban, gyakran találhatjuk magunkat szemben olyan állításokkal, amelyek nem pontos, alátámasztható adatok. Azonban mégis kételyeket ébreszthetnek a napelem rendszer ár összefüggéseiben, illetve a megújuló energia felhasználásában.
  • google napelem rendszer ár
    2017. december 01
    560
    A keresőcég hatalmas ötlettel állt elő, amikor úgy gondolta, hogy segít: mikor, hová és kinek érdemes a napelem rendszer ár legoptimálisabb kihasználása. Felismerte, hogy a környezetbarát vállalatok és nagyobb cégek esetében egyre fontosabb, hogy megújuló zöldenergiát használjanak. De parkok, iskolák, kórházak és egyéb intézmények is egyre inkább a pozitív példát erősítik. Magyarországon például nem is olyan régen a budapesti Szent Margit Kórház kapott napelemes rendszert, amely hatalmas újításnak számít.
  • napenergia napelem rendszer
    2017. november 30
    580
    Egyre több vállalat ruház be a zöldenergia felhasználásába, hiszen Magyarország időjárási viszonylatai rendkívül kedvezőnek bizonyulnak a megújuló energia termeléséhez. Ehhez a földrajzi előnyhöz képest azonban még mindig lemaradásban vagyunk a megújuló energia felhasználásában a rekordokat döntögető országok mögött.
  • napenergia napkollektor napelem rendszer
    2017. november 23
    719
    A napenergia működése nem csak a nyári hónapokban garantált, pedig sokan még mindig úgy gondolják. Ezt a tévhitet azonban nem árt megdönteni, hiszen a napkollektorok a téli időszakban is képesek megújuló energiát előállítani.
  • napelem rendszer ár gyakori kérdések
    2017. november 18
    840
    A napelem rendszerekkel kapcsolatosan számos kérdés merülhet fel ügyfeleinkben, ezért összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a könnyebb tájékozódás kedvéért. Napelem, rendszer, ár: minden, amit tudni lehet róla.
  • london zöldenergia napelem rendszer
    2017. november 10
    597
    A brit szigeten élők ismét kitettek magukért: újabb rekordot döntöttek meg. Most a zöldenergia felhasználásának területén.
  • napelem építés
    2017. november 03
    639
    Kis hazánkban is egyre elterjedtebb a napelem rendszerek építése és felhasználása. Egyre több vállalkozás, intézmény ( és magánszemély ) számára válik világossá, hogy a megújuló energia felhasználása nemcsak környezetbarát lépés, de megtérülő vállalkozás is.
  • panda formájú napelem rendszer ár
    2017. október 31
    627
    Kínában épült egy új napelem rendszer. Történt már ilyen máskor is, hiszen az elmúlt évben Kína átvette az Amerikai Egyesült Államoktól a vezető szerepet a megújuló energia termelésében és felhasználásában, így világelsőként tarthatjuk számon.
  • első a megújuló energia termelésben
    2017. október 25
    630
    Kína szerepe a megújuló energia termelésében, illetve felhasználásában az elmúlt évek alatt rengeteget fejlődött.
  • olcsó megújuló energia napelem rendszer ár
    2017. október 19
    729
    Általában azt halljuk, hogy a megújuló energiatermelés drága, a telepítése szintén drága, és a fenntartása is drága. Ez dőlt most meg.
  • napelem rekord svájcban
    2017. október 12
    680
    Gondolta volna, hogy napelem rendszert akár stadionba is érdemes telepíteni? Svájc gondolta! Ugyanis a Tissot Aréna tetejére telepítették a világ egyik leghatalmasabb naperőművét. A sportlétesítmény egyébként főleg futball és jégkorong mérkőzéseket fogad be, ezen felül pedig található az épületben curlingpálya, étterem, bolt, mozi, illetve fedett közterek is.
  • megújuló energia las vegasban
    2017. október 02
    644
    Las Vegas, az amerikai nagyváros hatalmas lépésre szánta el magát – azonban ez nem hirtelen történt, folyamatos fejlődés eredménye volt. Már jó ideje tervezgette a luxus és csillogás fővárosa, hiszen az évente több millió turista rengeteg energiát halmoz fel.
  • a világ legnagyobb napelem rendszere
    2017. szeptember 30
    643
    Elméletileg már nem sokat kell várni, hiszen a 872 millió dolláros gigaösszegbe kerülő hatalmas naperőmű építései hamarosan elindulhatnak. Az 1177 megawatt kapacitású naperőmű Abu-Dhabiban jön majd létre. A világ legnagyobb naperőműve egy négyzetmérföldnyi területen helyezkedik majd el, ami körülbelül háromszáz futballpálya méretének felel meg.
  • helyzetjelentés a zöldenergiáról napelem rendszer ár
    2017. szeptember 22
    802
    A magyarországi zöldenergia hallatán két dolgot tehet az ember: vagy legyint, hogy minek az és semmi értelme, vagy nagyon tudatosan, használható érvekkel próbálja alátámasztani a megújuló energia fontosságát és a környezet védelmének szerepét a téma kapcsán.
  • apple napelem farm
    2017. szeptember 14
    708
    Jól tudjuk, hogy az Apple elkötelezte magát amellett, hogy 100 százalékban megújuló energia használatára áll át, vagyis üzlethelyiségei, adatközpontjai mellett globálisan is át kíván állni a zöld energiaforrásokra.
  • atomerőmű és napelem rendszer
    2017. szeptember 08
    684
    A tavalyi esztendőben első alkalommal már a napenergia alapú megoldások és szolgáltatások értékesítéséből volt a legnagyobb árbevétel globálisan. Minden - úgynevezett - fejlett, vagy tiszta energiaforrás áramtermelésben betöltött szerepét figyelembe véve ez hatalmas eredménynek számít.
  • magyar napelem rendszer piac ár
    2017. szeptember 02
    779
    Sajnos Magyarország lényeges lemaradást tudhat magáénak a napelemes piacon. Nyugat-Európa olyan mértékben húzott el tőlünk, hogy ezt a hátrányt már nagyon nehéz lesz behoznunk. A zöld, környezetbarát városok külföldön már szinte átlagosnak számítanak, míg itthon egy-egy napelemes gazdaság vagy lakás még mindig újdonságnak számít.
  • energetikai ranglista napelem rendszer ár
    2017. augusztus 31
    669
    Gondolta volna, hogy a napelemes rendszerek árai már Magyarországon sem megterhelőek? Kellemes meglepetést jelentő 21. helyezést ért el Magyarország a World Economic Forum 127 ország energetikai rendszerét és energiaellátását összehasonlító ranglistáján.
  • napenergia szolgálatában a szénbányák
    2017. augusztus 23
    764
    A napenergia szolgálata már hazánkban is egyre megszokottabb, azonban még mindig rengeteg tévhit kering körülötte. Ráadásul a folyamatos újításoknak köszönhetően a fejlődés sosem áll meg. Németország ellenben kiválóan és tudatosan állítja elő a megújuló energiát. Nemrégiben eldöntötték, hogy meglepő funkciót kap majd egy szénbánya.
  • esőből energia napelem rendszer ár
    2017. augusztus 16
    748
    Gondolhatnánk, hogy a napelem rendszer csak és kizárólag verőfényes napsütésben működik. Hiszen a napelemes rendszer lényege, hogy cellák segítségével alakítja át a napfényt elektromos árammá. Nyilvánvaló, hogy minél jobban süt a nap, annál több áramot sikerül előállítani. Azonban mi történik akkor, ha be van borulva, netán esik az eső?
  • energiahatékonyság napelem rendszer ár
    2017. augusztus 10
    668
    Vancouver – egy város, ahol a 100%-ban megújuló energia felhasználását komolyan gondolják. Ez az észak-amerikai város hosszú idő óta foglal már el igazán előkelő helyet, már ami a megújuló energiát illeti. Az alternatív erőforrásokat remekül és tudatosan használják ki, hiszen víz- és szélerőműveket is építettek szép számmal.
  • elektromos autó töltés napelem rendszer ár
    2017. augusztus 03
    890
    Az elmúlt 5 évben aktuális és népszerű témává vált az e-autózás, ami a közeljövőben további fejlődésnek néz elébe. Ehhez kapcsolódóan egyre nagyobb figyelem szegeződik a közterületi és az otthoni töltőeszközökre is. A napelem rendszer árai nemcsak otthonunkban, hanem elektromos autónk töltésénél is fontos szerepet játszik.