Menü

Megjelent a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című felhívás

2019. június 01
6609

 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című (GINOP-4.1.3-19 kódszámú) felhívás. A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd Ft.
A felhívás keretében támogatási kérelmek benyújtása 2019. június 17. 10.00 órától 2020. szeptember 30. 12.00 óráig lehetséges.
A felhívás hozzájárul a megújuló energiaforrások felhasználására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését. Támogatható a kkv-k épületeinek és az épületekben folyó gazdasági-termelési folyamatok energiafogyasztásának fedezését szolgáló napelemes rendszerek telepítése.

 

 Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele; és amelyeknek a fejlesztendő székhelyén/telephelyén/fióktelepén bejelentett teljes munkaidős létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző 12 hónapban minimum 1 fő volt; és amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, gazdálkodási formakód szerint:

 

a) 113 Korlátolt felelősségű társaság

b) 114 Részvénytársaság
c) 116 Közkereseti társaság
d) 117 Betéti társaság
e) 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
 
Jogi forma szerint:
aa) kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok
 

Támogatható tevékenységek köre:

Napelemes rendszer beszerzése és telepítése a saját energiafogyasztás fedezését szolgáló hálózati villamosenergia-termelés céljából.

Kizárólag a fejlesztéssel érintett épülethez, vagy azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoporthoz kötődő, illetve az épületben működő termelési eszközök teljes releváns villamos-energiaigényének legfeljebb 100 százalékát fedező, minimum 7,5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható. A napelemes rendszer kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre.
Kizárólag a villamos energia termelői oldal támogatható az inverter kimeneti részéig

A projekt megvalósítására 18 hónap áll rendelkezésre.

 


Elszámolható költségek köre:
Új eszközbeszerzéshez kapcsolódó költség: a napelemes rendszer beszerzésének és telepítésének költsége.
 
 
Támogatásban nem részesíthetők köre:
a) Nem nyújtható támogatás napelemes rendszer telepítéséhez, amennyiben az ingatlan hasznosítása során lakás/lakhatás célú fejlesztés valósulna meg. (Lakás/lakhatási célú fejlesztésnek minősül minden olyan fejlesztés és/vagy beruházás, amely a KSH építmény jegyzékében a „11 LAKÓÉPÜLETEK” között nevesített épületek fejlesztésére irányul.)
b) Nem támogathatóak azok a projektek, melyeknél a megújuló energia hasznosításával villamos energiát termelő rendszer által éves szinten megtermelhető villamos energia mennyisége meghaladja az érintett épület/épületcsoport,- a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éves időtartamra vonatkozó áramszámlák alapján igazolható éves villamosenergia-igényét.
c) Olyan épületek napelemes rendszerrel való ellátása, melyek nem tartoznak az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban 176/2008 (VI.30.) Korm. rendelet) hatálya alá, kivéve a 176/2008 (VI.30.) Korm. rendelet 1. § (2) f) pontjában felsorolt épületeket.
d) Meglévő napelemes rendszer cseréje, kapacitásbővítése.
e) Nem nyújtható támogatás épületenergetikai fejlesztéshez, amennyiben a fejlesztés eredményeképpen szálláshely kapacitásbővítése történik.
f) Nem nyújtható támogatás napelemes rendszer telepítéséhez, amennyiben a napelem pala fedésű tetőszerkezeten kerülne elhelyezésre.
g) Az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló projektek.
h) Nem nyújtható támogatás dohány és dohánytermékek gyártásával, feldolgozásával és forgalomba hozatalával kapcsolatos beruházásokhoz;
i) Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

Olyan épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, amelyek :
A felhívásra székhelyenként, telephelyenként, illetve fióktelepenként nyújthat be támogatási kérelmet, azaz egy támogatást igénylő egyszerre több támogatási kérelmet is benyújthat.
 Ugyanazon megvalósítási helyszínre, azaz telephelyre egy támogatási kérelem nyújtható be.
 
Igényelhető vissza nem térítendő támogatás mértéke:
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 3 millió Ft.
 b) A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, azonban a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket. Amennyiben a költségek meghaladják a fajlagos költségszintet, akkor a támogatás a fajlagos költséghatár alapján meghatározott elszámolható költség alapján kerül meghatározásra. A fajlagos költséghatáron felüli rész önerőből finanszírozandó.
 
 
Fenntartási kötelezettség: A projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig.