Menü

NAPENERGIA ÉS ATOM

2017. szeptember 08
4496
atomerőmű és napelem rendszer

A tavalyi esztendőben első alkalommal már a napenergia alapú megoldások és szolgáltatások értékesítéséből volt a legnagyobb árbevétel globálisan. Minden - úgynevezett - fejlett, vagy tiszta energiaforrás áramtermelésben betöltött szerepét figyelembe véve ez hatalmas eredménynek számít.

Hihetetlen mértékben fejlődik a nukleáris energia

A legnagyobb növekedés azonban mégsem valamelyik megújuló energiaforrás, hanem a nukleáris energia terén volt. A fejlett energetikai megoldások az árbevétel alapján nemzetközileg mintegy 1400 milliárd dolláros piaca 2016-ban 7 százalékkal nőtt, tehát majdnem dupla olyan gyorsan, mint a világgazdaság – derül ki az egyesült államokbeli Advanced Energy Economy (AEE) 2017-es piaci jelentéséből.  Napelem, rendszer, ár a megújuló energia szolgálatában állnak, és a legmodernebb technológiának köszönhetően egyre több otthonban elérhetőek. A technológiákat, termékeket és szolgáltatásokat egyaránt magába foglaló iparág legnagyobb területe most már harmadik éve a villamos energia termelése volt, amely 5 százalékkal növekedve 455,6 milliárd dolláros árbevételt ért el 2016-ban.

A napenergia átvette a vezető szerepet

Az elsődleges energiaforrások között a napenergia átvette a vezető szerepet a vízenergiától, vagyis a napenergia alapú áramtermelési megoldások gyártói, szolgáltatói érték el a legnagyobb árbevételt világszerte. A hatalmas fejlesztések mögött többnyire a kínai fejlesztések állnak, az ázsiai nagyhatalom ugyanis 2016-ban körülbelül 34,2 gigawatt új kapacitást hozott létre, ami jóval meghaladja a 2015-ös adatot a Solar Power Europe adatai alapján. Ehhez a tendenciához lassan India is felzárkózik, ahol 2016-ban körülbelül megháromszorozódott az újonnan telepített kapacitás, és 6 gigawattot ért el. A fogyasztók sem panaszkodhatnak, hiszen egyértelműen részesültek ennek jótékony hatásaiból, mivel a napelem-modulok ára 2016-ban is hatalmas mértékben, 30 százalékkal új rekord mélységbe zuhant. A napenergia és atom kapcsolata tehát fejlett megoldásnak bizonyul a megújuló energia szolgálatában. Napelem rendszer és ára egyre népszerűbb és költséghatékonyabb világszerte.