Menü

REKORDOT DÖNTÖTT NAGY-BRITANNIA

2017. november 10
4141
london zöldenergia napelem rendszer

A brit szigeten élők ismét kitettek magukért: újabb rekordot döntöttek meg. Most a zöldenergia felhasználásának területén.

Már számtalanszor hallhattunk róla, hogy Nagy-Britannia az élen jár a megújuló energia termelésében, azonban az elmúlt időszak még inkább erre enged következtetni. 

Májusban az élen jártak a britek

Május 26-án rekordot hozott Nagy-Britannia életébe a megújuló energia termelése. Az ország energiaigényének majdnem felét termelték meg a zöldenergia felhasználásával. Az így megtermelt napenergia teljesítménye összességében nagyobb volt, mint az atomerőművekkel megtermelt energia, ugyanabban az időszakban. 

És júniusban is

Június elején a megújuló energiatermelés ( nap-, szél-, és vízenergia ) az ország energiatermelésének több mint 50 százalékát adta. A nemzetközi környezetvédő egyesületek hatalmas elismeréssel fogadták Nagy-Britannia teljesítményét, hiszen ez újabb hatalmas lépésnek számít a zöldenergia termelésében és felhasználásában egyaránt. 

A kormány nem igazán segített be

Nagy-Britannia kormánya nem vitte túlzásba a napenergia rendszerek támogatását. Ennek értelmében pedig még nagyobb teljesítménynek tűnik a napenergia ilyen mértékű megtermelése és felhasználása. 

Ha a legendásan hűvös, ködös és párás ( ráadásul nem túl meleg ) Angliában sikerült elérni ilyen eredményt, akkor gondoljunk bele, hogy Magyarországon milyen hatalmas mennyiségű zöldenergiát lehetne megtermelni. 

Napelem, rendszer, ár: a megújuló energia felhasználása Magyarországon is egyre népszerűbb, hiszen a vállalatok, cégek, de akár magánszemélyek is egyre többen használják. Hiszen a környezettudatosság mellett anyagilag is megtérülő befektetés. 

Sokan vannak, akik még mindig azt gondolják, hogy csak nyáron, a napsütésben tudnak termelni megújuló napenergiát, ám ez nem igaz. A hűvösebb, felhősebb időszakokban is termelnek felhasználható energiát a napelem rendszerek: padlófűtéshez például kiválóan előteremtik a kellő mennyiségű energiát. 


címkék: